Csak, mert fáj
egyedül jönni az úton.
S elhagyni az álmokat,
melyek közösek voltak.

Csak, mert fáj
egyedül lenni a szobámban -
Minden rád emlékeztet,
hogy szakítsam el a szálakat?

Csak, mert fáj,
hogy nem leszel itt velem.
Soha többet.
nem láthatom szemed.

Csak, mert fáj
az emléked, amit hagytál.
Nem vagy itt többé...
Emlék! Te miért maradtál?

Mert fáj az összes érintésed,
Mert fáj az összes régi fényképed.
Mert fáj minden pillantásod,
Mert fáj már minden ölelésed.
Mert fáj, hogy ott vagy mindenhol
Mert fáj, hogy mégsem vagy sehol,
Mert fáj minden. Minden, ami te voltál.
Leginkább azért, mert nem vagy itt már.

Remélem emlékké válok majd idővel és a múltad leszek,ha akarod eszedbe jutok majd,ha eszedbe jut a mosolyom,néhány kedves szavam, az érintésem.. Ez leszek én : Egy megfakult emlékkép , mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem... 

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.