Gyertyám homályosan lobog... 
Magam vagyok... 
Sétálok föl s alá szobámban...
Szájamban füstölő pipám van... 
Multam jelenési lengenek körűlem... 
Sétálok, sétálok, s szemlélem 
A füst árnyékát a falon, 
És a barátságról gondolkodom.

Néha eszembe jutsz..olykor forog bennem az a sok kimondatlan gondolat és érzés.. elgondolkozom, hogy milyen jó lenne téged felhívni. Aztán erőt veszek magamon és lebeszélem magam róla....

"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."